GALÉRIA




English


ORSZÁGOK, KULTÚRÁK, TÖRTÉNELEM / Kimegyek a doberdói harctérre. / Javorca, Szentlélek kápolna

 1 [2] [3] [4]

Javorca, Szentlélek kápolna                                        Javorca, Szentlélek kápolna. Az alul kőből, felül fából épült Szentlélek templomot 1916-ban emelték. A gyűjtést februárban kezdték, március elején már letették az alapkövet, november elsején pedig már Javorca, Szentlélek kápolna
Javorca, Szentlélek kápolna                                Javorca, Szentlélek kápolna                                                                Javorca, Szentlélek kápolna
Javorca, Szentlélek kápolna        Javorca, Szentlélek kápolna                Javorca, Szentlélek kápolna



Javorca, Szentlélek kápolna. E név sokaknak semmi vagy vajmi keveset mond. Javorca egy eldugott kicsiny templom, melyet a 16. osztrák-magyar hadsereg katonái emeltek 1916-ban az I. világháborúban elesett bajtársaik emlékére.Kobaridtól kb. 15 km-re az Isonzó és a Tolminka nevű folyó találkozásánál fekszik Tolmin városa. Ez a 3800 lélekszámú város történelmi emlékein kívül csodálatos kirándulóhelyeivel, jó hangulatú kávéházaival is csalogatja a feltöltődni vágyókat. Innen érhető el többek között a Tolmini szurdok – mely véleményem szerint joggal pályázhatna a világörökség címére –, és egy jókora kitérővel innen lehet megközelíteni a Javorcai Szentlélek templomot. Az útikönyvekben érdekes módon erről a helyről nem esik szó, ám ha mégis, akkor elintézik annyival, hogy „a templomhoz az erdőn keresztül folyamatosan romló minőségű út vezet, melynek utolsó közel 1 km-es szakasza már olyan meredek, hogy autóval már nem is járható. Nos, erről annyit, hogy a kb. 4 órásnak mondott út még nekem – elvileg jó kondiban lévő edzett biciklisnek – is kemény erőpróba volt, tekintve, hogy a 4 óra helyett kb. 7 óra volt a csak felfelé vezető út, ami nem mellesleg olyan keskeny, hogy a biciklimmel is alig férek el rajta, nemhogy egy autóval. Az utat egész végig szakadék kíséri végig. Az autósok nemcsak a miatt nem hajtanak be, mert enyhén kényelmetlen lenne ott vezetniük a köves-szakadékos aprócska hegyi úton, hanem azért sem, mert természetvédelmi terület – habár a behajtást engedélyezik. Itt meglepő módon ezt mindenki írott szabály nélkül is betartja.Az utolsó szakaszt csak gyalog lehet megtenni, mert az egy meredek lépcsőkkel tűzdelt dombba vájt utacska. A legutolsó lépcsőfokról lehet megpillantani az igazán impozáns látványt nyújtó templomot. Az alul kőből, felül fából épült Szentlélek templomot 1916-ban emelték. A gyűjtést februárban kezdték, március elején már letették az alapkövet, november elsején pedig már felszentelték az épületet. A bejárat felett a Monarchia címere és egy napóra látható, külső falát körbe osztrák tartományi címerek díszítik. A szecessziós stílusú templom – melyet Regmigius Geyling építésznek és Jablonski Géza mérnöknek köszönhetünk – belsejében az oltár előtti üvegvitrinben néhány tárgyi emlék látható. Az alul kőből, felül fából épült Szentlélek templomot 1916-ban emelték. A gyűjtést februárban kezdték, március elején már letették az alapkövet, november elsején pedig már felszentelték az épületet. A bejárat felett a Monarchia címere és egy napóra látható, külső falát körbe osztrák tartományi címerek díszítik. A szecessziós stílusú templom – melyet Regmigius Geyling építésznek és Jablonski Géza mérnöknek köszönhetünk – belsejében az oltár előtti üvegvitrinben néhány tárgyi emlék látható. Pálinkás Viktória. Elte Online


Kapcsolod tmakrk

Asiago
Bovec
Caporetto, Kobarid emlékmű
Erőd a Predil hágón
Forte Belvedere
Gorjnsko Pokopalisce temető
Hegyi erőd a Garda tónál.
Log pog Mangrtom katonai temető
Monte Grapa
Novavas. Negyedik gyalog ezred emlékmű.
Parti erőd a Garda tónál.
Predil hágó. Emlékmű
Rencei temető.
Solkan, Solcano. Temető
Stanjel
Volcja Draga
Zigoni temető
Fogliano di Redipuglia. Temető
Baráti találkozó a Monte San Michelén
Doberdói-fennsík