Golgota. A Szentsír templom bejáratánál meredek lépcső vezet fel a Golgotára. A Golgota szikláját beépítették és két egy térben lévő kápolnát láthatunk itt. Az egyik római katolikus és a másik görög ortodox. A rómaiban a keresztút két állomását találjuk a X. és a XI. stációt. A Görög ortodox kápolnában a XII. stációt. Az oltár alatt látható szikla részen ezüst jelzés mutatja , hol állott a kereszt. A két kápolna között található a Stabat Mater oltár, ez a XIII.stáció.

"A Meá Sheárim paradoxona az, hogy földrajzilag Izraelben van, de spirituálisan és a jelenlevők kollektív tudatában valahol Galíciában, esetleg Máramarosszigeten, vagy Szabolcsban. S egy másik, időtlen korban, évszázadokkal a mi történelmi időnk előtt. (Vagy utána, gondolja néha az ember: mert ez a világ alig használja a civilizáció fogyóeszközeit.) Kedvenc íróm, a Nobel-díjas Isaac Singer varázsos történetei ugyanezt a világot keltik életre. De itt a valóságban láthatjuk ugyanazt, ami sokkal irreálisabb, mintha könyvben olvasnánk. Egy poros, omladozó jesiva-épület több tucat kaftános, szemüveges, valószínűtlenül sovány és felnőttes kinézetű kisfiúval érdekes jelenet egy regényben, hálásak vagyunk a plasztikus írói tehetségért. De valóságként 2006-ban, pár száz méterre az új jeruzsálemi városháza elegáns fém-beton-üveg konstrukciójától a szó valódi értelmében hihetetlen. Hihetetlen és megrázó. Akik itt élnek, mélységes vallási meggyőződésből mondanak le a modern civilizáció legtöbb kellékéről. (A mobiltelefontól azért nem mindegyikük...) Ezzel együtt a munkáról és a katonaságról is, hiszen az izraeli állam - amelyet amúgy nem ismernek el - nagylelkűen eltartja, s a férfiakra és nőkre egyaránt kötelező, sokéves katonai szolgálat alól is felmenti őket. Cserében nincs más dolguk, mint megőrizni a régi kelet-európai zsidó létet. Akkor értjük meg a Meá Seárim titkát, ha tudjuk, hogy néhány háztömbre koncentrálva több millió ember egykori életformáját örökíti tovább. Minden düledező ház mögé odaképzelhetünk egy galíciai kisvárost, amit elpusztított a Shoá és nyomában a történelmi fordulat. Minden aggastyán és kisgyerek mögött ott áll néhány ezer hasonló, de a gázkamrákban elpusztított zsidó ember árnyéka. A Meá Sheárim ebben az értelemben, ahogy a geológusok mondják, „tanúhegy" egy elsüllyedt kontinensről. De lakói természetesen nem ilyen céllal hozták létre. Nekik az ő hitük szerint valóban így kell élniük addig, amíg megérkezik a Messiás." Hegyi Gyula/Mozgó Világ 2005 Benda Iván: Mea Sheárim születésnapjára. A XIX. Század második felében egyre több zsidó család vándorolt , alijázott Palesztinába. Százak és százak érkeztek a Szentföldre, akiknek többsége Jeruzsálemben akart élni. A zsidó negyed egyre zsúfoltabbá, piszkosabbá, elviselhetetlenebbé vált. Az arab háziurak egyre emelték a lakbéreket. A város falán kívül senki sem mert házat építeni, mert ez ezer veszéllyel járt volna. Néhány jómódú, bátor fiatal férfi felkérte Joel Moe Szalomont aki Patách Tikva egyik alapítója volt, hogy segítsen megoldani ezt a helyzetet. Szalomon tanácsát megfogadták, és megszerveztek száz családot, akik 1873 decemberében, a héber időszámítás 5634. évében, kiszlév havának újholdján egybegyűltek a Churva melletti Menachém Cion zsinagógában. R. Zalmán ben R. Náchum Levy a csoport vezetője szólt az egybegyűltekhez. „Való igaz, hogy egyenként mindannyian félünk a város kapuin kívül lakni, de száz ember nem félhet. Ha ezt vállaljuk, nagy érdemeket szerzünk. Száz kaput nyitunk meg és utánunk fog jönni Izrael népe.” Sokan úgy gondolják, hogy ezért hívják e negyedet Méá Seárim-nak(száz kapu), de talán azért mert a Tóra soros heti fejezetében olvasták: Teremtés könyve 26.12. „ és vetett Jicchák azon a földön, és az évben százszor annyit aratott.” A méá seárim másik jelentése- bő termést százszor is. A terv nagyon világos és egyszerű volt. A családok amelyeknek nagy része szegény volt, részletfizetésre hatszáz aranyért(családonként hat aranyért)telket vett a sivatagban, a város falától negyed óra járásra. Mindenkinek hét aranyat kellett fizetnie évente, hogy felépülhessen évi tíz lakás. Tíz év alatt mindenki lakáshoz jutott. Évente kisorsolták, hogy ki költözhet be az új lakásokba. Addig is a minden beköltözött lakó évi plusz két aranyat fizetett, hiszen a közösség pénzéből jutott a többiek előtt lakáshoz. Ebből a két aranyakból középületeket emeltek. Mikvákat, Imaházakat, Jesivákat, Chédereket. A würtenbergi Dr. Konrád Scück tervezte negyed széles utcái, világos lakásai, tágas udvarai elképesztették Jeruzsálem népét. A biztonsági fallal körülvet negyedbe hat kapun lehetett bejutni. A kapukat éjjel-nappal őrség védte. A negyedben nem voltak üzletek, és az élelmiszert a városból kellett szállítani.Ez volt a kezdet, Méá Sheárim megszületett. Benda Iván.

Az ortodoxok, a haszidok világa zárt világ. Elkülönül a környező világtól. Saját törvényeinek, szabályainak, szokásainak engedelmeskedik. Ide kényszerítették a zsidóságot Kelet-Európa és a Közel-Kelet régi gettóiban. Az ortodoxok, a haszidok önszántukból ott maradtak akkor is mikor már nem kellett volna. Ma is elzárkóznak, New Yorkban, Jeruzsálemben, ahogy Izrael más városaiban is. Izraelben többé nem a „gójok”elől, hanem a szekuláris világ szabályai és törvényei szerint élő izraeli zsidók elől. A képek Izraelben készültek, főképpen Jeruzsálemben. De nem Izraelt szimbolizálják, még Jeruzsálemet sem. A legtöbb kép egyetlen életformát mutat be, az önkéntes zsidó gettók népét a zsidó államon belül. Mégsem „etnográfiai” fotók. Nem egy kihalóban lévő életforma sajátságait akarják megőrizni azt utókor számára. Inkább egy ma is jelenlévő, mi több, hatást gyakorló életformát, melynek befolyása esetleg még növekedhet is a mai, Habermastól „poszt szekulárisnak” nevezett társadalomban. Az izraeli lakósság túlnyomó többsége nem nagyon kedveli a „feketéket”. Nem azért mert hagyományőrzők, mert nem „szekularizálódtak”, hanem mert fanatikusoknak tekintik őket, akik akadályozzák egy demokratikus állam normális működését, akik nem adják meg gyermekeiknek a lehetőséget saját életformájuk, identitásuk megválasztására. Mi, a kiállítás nézői elgondolkozhatunk mindezen, értékelhetünk, bírálhatunk. Ki-ki meggyőződése szerint. De a fényképezőgép lencséje ezt nem teszi. Legalábbis nem közvetlenül: De alkalmat ad számunkra, hogy ezeken a kérdéseken eltöprengjünk. De ha a fotók nem is mutatják be a laikus izraeliek, jeruzsálemiek mindennapi életét,(ezt Benda megtette máskor), azok az ortodox világ életének bemutatását egy igen széles horizontba helyezik. Ez a horizont maga az izraeli táj, a régi Judea tája, az időtlen tér, melyben minden történés lejátszódik. Lejátszódott régen és lejátszódik ma. A kamera egyrészt széles perspektívát nyújt, s ezen belül összpontosít csak egy embercsoport, egy életmód bemutatására. Egy életforma bemutatása garantálja a látvány intenzitását. Persze a „feketék” fotógének is, de egy fényképész csak nagy önfeláldozással összpontosíthat egy olyan világra, melyben az asszonyok, a fényképeszek kedvelt alanyai és tárgyai, szinte nincsenek is jelen. Benda Iván kamerája behatol egy zárt világba. Kívülről néz, de belülről lát. Ettől van a fotóknak mélysége, nem pusztán intenzitása. Hogy egy fotó színes vagy fekete-fehér változata mond e többet, az szerintem a fotón ábrázolt világtól függ. Laikusként válogattam és csoportosítottam a képeket. Nem értek a fotográfiához Így a fotóművészet szempontja nem lehetett számomra irányadó. Inkább filozófiai és egzisztenciális szempontból válogattam és értelmeztem. Mint tér és idő, régi és új, összeillő és össze nem illő, zárt és nyílt, történelmi és történelmen kívüli, apák és fiúk, emberi kapcsolatok, gyermekkor, öregség. Én sem bíráltam, ahogy nem is üdvözöltem azt, amit bemutattam.

Jeruzsálemben, a Golgotán épült fel a Szent Sír temlpom, melyet Kr.u. 335. szeptember 16-án avattak fel. Az építmény erdetiéből viszont az utókorra szinte semmi sem maradt; később az alaprajza nyújtott segítséget a rekonstrukcióban. Az átriummal bevezetett öthajós bazilikát az évszázadok folyamán számtalan pusztítás, rablás érte. Kr.u. 614-ben perzsák fosztották ki, Kr.u. 808-ban földrengés okozott az épületben károkat, kr.u. 1009-ben pedig Al-Hakim kalifa romboltatta le.

A Szent Sír-bazilika, Jeruzsálem. A Keresztút X-XIV. stációi a bazilikában találhatók.Jézus (vélt) sírja fölé már Konstantin császár parancsára templomot építettek, i.sz. 335-ben szentelték fel. E templom volt századokon át a palesztinai keresztények kultuszának a központja, és a világ minden tájáról vonzotta a zarándokokat. 614-ben a perzsák felégették a templomot, és elrabolták Jézus keresztjét. Legyőzőjük, I. Heraklius kelet-római császár parancséra elkezdték a szent helyek újjáépítését. A templom ezután többször újjáépült. 1103-1130 között a keresztesek emeltették a ma is álló kupolás bazilikát, 1149-ben, a keresztes hódítás 50. évfordulóján szentelték fel. 1187-ben a bazilika a mohamedánok birtokába került. A szent sír-bazilikán ma hat vallási közösség osztozik: a római katolikus, a görögkeleti, az örmény, a kopt, a szír és az etióp. Az, hogy a bazilikának több gazdája” van, a berendezésen is meglátszik. Ezüst és márvány, gyémánt és művirág –meglehetősen vegyes ízlésvilág tárul elénk. A bazilika kétkapus homlokzatát és a harangtornyot – amely egykor magasabb volt, de a felső része ledőlt- a keresztesek építetté a XII. században. A déli bejáraton át a bazilika homlokzata előtti tágas udvarba lehet jutni. Az udvart a déli oldalán ívekkel lezárt oszlopsor maradványai szegélyezik. A nyugati oszlop a XI. századi oszlopfejjel épségben megmaradt. Az udvar keleti oldalán a három ajtónyílás közül a déli az Ábrahám-kolostor és zarándokszálló bejárata. A második ajtó az örmény Keresztelő Szent János-kápolnába, a harmadik a Szent Mihály kápolnába vezet. Az udvart nyugat felől lezáró falon a bazilika görögkeleti kápolnáinak apszisai láthatók. A déli (Jézus fivéréről, Jeruzsálem első pátriárkájáról elnevezett) Jákob-kápolna. A középső, Mária Magdaléna kápolnája azon a helyen állt, ahol a hagyomány szerint a feltámadt Jézus megjelent Mária Magdaléna előtt. A harmadikat, A negyven mártír kápolnáját a római légiók negyven katonája emlékének szentelték, akiket Lucianus császár keresztény hitük miatt végeztetett ki 320-ban. Az udvar északi végéből induló lépcső vezet fel a Golgota-hegy (Skull Hill) tetejére, ahol Jézust keresztre feszítették, majd sírba tették. Akkoriban csak kopár sziklák voltak itt. A héber gulgolet jelentése „koponya”, így a Golgota neve magyarul Koponya-hegy (a Bibliában: Koponyák hegye). A zsidó hagyomány szerint ugyanis itt temették el az emberiség ősatyjának, Ádámnak a koponyáját, amelyet Noé magával vitt a bárkába. A Golgota név latin megfelelője a Calvaria, ezért a dombot 333 óta Kálvária-hegynek is nevezik. A Golgota a kereszténység egyik legszentebb helye, ahová a világ minden országából érkeznek zarándokok.A zsidók temetkezési helyei a helységeken kívül voltak (csak a királyokat és a prófétákat temették el a városokban). Ezért Jézus sírja –két fülkéből álló sziklabarlang, amelyet eredetileg Arimatiai József vágatott magának a domb keleti lejtőjén- annak idején, a városfalon kívül, az országút mentén volt. Heródes Agrippa király azonban 43-ban megépítette a harmadik (bővebb) városfalat, s ekkortól Jézus sírja már Jeruzsálem belterületén feküdt, a mai városnak pedig, csaknem a közepén található. A Golgota tetejére vezető lépcsőt egy 1808-ban pusztított tűzvész után építették. A hegy tetején három kápolna őrzi a keresztre feszítés három mozzanatának emlékét.

Ahogy belépünk a Szentsír templomba, elhaladva a muszlim őr padja mellett, megpillantunk egy vörös márványlapot. A keresztény hagyomány szerint e márványlap alatti sziklára fektették Jézust, miután levették a keresztről. Arimatiai József és Nikodémusz megkente testét olajjal, majd bebalzsamozták és utána a közeli sírba helyezték.

Komjátiból (amely a Szlovákiába vezető út szélén terül el) ered egy bekötő út, amely Tornaszentandráson keresztül Tornabarakonyba visz. Más irányból csak több kilométeres gyaloglással tudjuk megközelíteni a falut. A kocsiút mellett tábla jelzi, hogy gótikus úton járunk. Hét kilométer autózás után, kibukkanva az erdőből, csodálatos fekvésű falucskába érkezünk. Mint egy nagyon hosszú köldökzsinór ez az út, és a végén a mai világból kiszorult csöndes, békés hely. Kocsi forgalomnak szinte nyomát se tapasztaljuk, néhány öreg kíváncsiság nélküli tekintettel fordítja felénk az arcát. Dolguk van, élik hétköznapi életüket, nyugodt tempóban végzik munkájukat. Persze ha nyáron érkezünk, az más ilyenkor több az ember, különösen azokat lehet látni akik elhagyott házakat megvették nyaralás céljából, és családjukkal itt töltik a vakációt.

Római katolikus templom Tornaszentandráson. A hazai műemlék állományban páratlan értéket képvisel Tornaszentandrás ikerszentélyes katolikus temploma. A Szent András plébániatemplom a XII. századból való, első írott említése 1283-ból található. A különleges kettős szentély és a hozzátartozó kisebb méretű négyszög alakú hajó a XII. század végén épült. Egyesek szerint II. András király felesége, Gertrúd királyné kíséretébe tartozó merániai stílust képviselő építészek alkalmazták az ikerszentélyes formát. Amíg a külső, a festői tömegalakításával tűnik ki, a belsőben a középkori falkép maradvány, valamint a Szádvár-i várkápolnából származó díszes mellékoltár érdemel figyelmet. A XIV. század első felében gótikus hajóval bővítették a nyugati irányba. Ebből az időből származnak a diadalív és a falak alakos falképei, melyek Szt. András legendáját, apostolokat és királyokat ábrázolnak. A török alatt rommá vált templom újjáépítését a XVIII. század közepén kezdték meg. A templom barokk berendezése: festett karzata, szószéke ekkor készült.

Nem tudni, hogy ki, mikor és miért tette meg az első tánclépéseket, de azt minden kétséget kizáróan állíthatjuk, hogy ennek a hétköznapitól meglehetősen elütő mozgásformának a születése az első emberek megjelenésével kapcsolódik egybe: ott látjuk nyomait a barlangfestmények mágikus célt szolgáló vadászat-ábrázolásain, és az első táncos lépteket is ugyanezen barlangok puha talaja őrzi. Vargyas Brigitta, Világosság 2005/2–3.

Julietnek és William Painter Palace of Pleasure című prózájának színpadi átirata. Mindkettő egy olasz mesén alapszik, és bár Shakespeare mindkettőtől kölcsönzött részleteket, új szereplőket is létrehozott, például Mercutiót és Párist, a történet bővítésének érdekében. A színmű feltehetően 1591 és 1595 között íródott, először 1597-ben jelent meg. Shakespeare a feszültség növelése érdekében gyakran váltogatja a komédia és a tragédia elemeit, mellékszereplőit ugyanolyan érzékenységgel ábrázolja, mint a főszereplőket, a cselekmény több szálon fut. Minden szereplő sajátos verselést kapott, mely a jellemfejlődéssel együtt változik, Rómeó szavai például a történet során egyre inkább szonettformában öltenek testet. A Rómeó és Júliát számtalanszor feldolgozták. A 19. században már törekedtek az eredeti szöveg visszaadására, a 20. század elején korhű kosztümök is megjelentek a színpadon. A színdarabból több film is készült, mint például az MGM Stúdió Az MGM stúdió 1936-osfilmje, Franco Zeffirelli 1968-as adaptációja, vagy az 1996-ban készült Rómeó és Júlia című alkotás, mely modern környezetbe helyezi a történetet. A Rómeó és Júlia alapján a musical műfajában is születtek darabok, az egyik legismertebb a West Side Story.g

Csorba László. Kimegyek a doberdói harctérre. Barangolás az itáliai front helyszínein. “Olaszország a világháború kitörésekor semlegességi nyilatkozatot tett – írja a téma szakértője, Pollmann Ferenc,ám az itáliai irredenta mozgalom jelszava már kezdetben a „Trento e Trieste” volt, később pedig a kívánságok sora Dél-Tirollal, Isztriával, a dalmát szigetekkel és albániai területekkel bővült. Ausztria–Magyarország nem engedett, az olaszok pedig időközben eldöntötték, hogy az antant támogatásával elégítik ki területi igényeiket. Pontosan egy hónappal az olasz hadüzenet után, június 23-án kezdődött az első isonzói csata, amelyben az olasz támadók célja a görzi hídfő és a Doberdó-fennsík elfoglalása volt. A Görz (Gorizia) városa és a tengerpart közötti frontszakaszon mintegy 100 ezer főnyi osztrák–magyar katona a kétszeres (tüzérség tekintetében még annál is nagyobb) fölényben lévő ellenség valamennyi áttörési kísérletét meghiúsította, míg azután az olasz vezérkar főnöke, Cadorna tábornok július 7-én átmenetileg leállíttatta a hadműveletet. Alig tíznapos pihenő után, július 17-én újabb támadás indult. Ebben az augusztus 10-éig tartó második isonzói csatában az olaszoknak átmenetileg sikerült elfoglalniuk a Doberdótól északra fekvő Monte San Michelét, ám a stratégiai fontosságú magaslat már másnap újra a védők birtokába került. Az október 18-án kezdődött és november 5-éig tartó harmadik isonzói csatában az olasz 2. és 3. hadsereg az egész isonzói frontszakaszon indított támadást. Az elviselhetetlenségig fokozódó olasz tüzérségi tűz és a támadók szűnni nem akaró rohamai, a gyakran kézitusába torkolló összecsapások rettenetes veszteségeket okoztak támadóknál és védőknél egyaránt: a harcok súlyosságát nem kevesebb, mint 67 ezer olasz és 42 ezer osztrák–magyar áldozat jelezte. Alig öt nap pihenő után Cadorna újra próbálkozott: november 10-én kezdetét vette a negyedik isonzói csata. Az olaszok 18-ától kezdődően öt napon át lövették Görz városát, miközben újabb és újabb hullámban támadták a doberdói állásokat. Támadások és ellentámadások követték egymást, de a védők kitartottak. Végül csupán a téliesre forduló időjárás kényszerítette a támadókat a küzdelem felfüggesztésére december 11-én. 1917 májusában, az ötödik isonzói csata után a Monarchia ellentámadással kísérletezett, amely azonban az erők elégtelensége miatt hamar kifulladt.] 1916. augusztus 6-án hajnalban az olasz 3. hadsereg Tolmeintől a tengerig átfogó támadást kezdett (hatodik isonzói csata). Ennek során a XI. hadtest megszállta a kulcsfontosságú Monte San Michelét, ami után a védők nem csupán a görzi hídfőt, de a Doberdói-fennsíkot is kénytelenek voltak feladni, és kelet felé visszavonulni. A sebtében ideszállított tartalékok segítségével augusztus 16-ára sikerült csak a frontot stabilizálni. Az év hátralévő részében az olaszok még további három alkalommal kísérelték meg az egyre gyengülő osztrák–magyar védelmet az Isonzó mentén áttörni. Az időközben bekövetkezett román hadba lépés miatt a védekezés legnagyobb részét ellátó 5. osztrák–magyar hadsereg – Svetozar Borojevics vezérezredes, az „isonzói oroszlán” parancsnoksága alatt – aligha számíthatott erősítésre. A támadók ennek ellenére a hetedik (szeptember 14–17.), sem a nyolcadik (október 9–12.), sem pedig a kilencedik (október 31.–november 4.) isonzói csatában nem tudtak felmutatni számottevő sikereket 1917. május 12-én vette kezdetét a tizedik isonzói csata. A június 4-éig tartó harcok során az olaszok északon elfoglalták a Kuk-magaslatot, délen pedig néhány kilométert sikerült előrejutniuk Trieszt irányában. A szerény sikerek ezúttal is iszonyú veszteségekkel jártak együtt: Augusztus 18-án az olasz tüzérség mindent elsöprő ágyúzásával megkezdődött a tizenegyedik isonzói csata. Az ellenség nyomásának engedve augusztus 23-án az osztrák–magyar hadsereg-főparancsnokság a Bainsizza-fennsík kiürítése mellett döntött. Ezzel Borojevics védelmi vonalának északi sarkpontja a Monte San Gabriele lett, melyet az ott harcolók csak a Monte del Morte (a halál hegye) néven emlegettek. A hegy elvesztése az egész görzi front összeomlásával fenyegetett, ezért a védők utolsó erejük megfeszítésével harcoltak. Az olaszoknak szeptember 4-én átmenetileg sikerült megvetniük a lábukat a csúcson, ám az önfeláldozóan harcoló védők helytállásának köszönhetően a Monte San Gabriele osztrák–magyar kézen maradt. Az október 24-én indított tizenkettedik isonzói csata, más néven a caporettói áttörés azonban minden tekintetben különbözött a korábbi isonzói csatáktól: ezúttal az osztrák–magyar fél volt a támadó, első ízben harcoltak ezen a fronton német kötelékek, első ízben alkalmaztak harci gázt. Az áttörés sikere a támadókat is meglepte. November 10-én az 14. német, az 1. és 2. osztrák–magyar Isonzó-hadsereg elérte a Piave folyót. Itt azután az előrenyomulás megrekedt: a Cadorna helyére kinevezett új olasz vezérkari főnöknek, Armando Diaz tábornoknak sikerült megakadályoznia, hogy az üldözők menetből átkeljenek a folyón. December 2-án az osztrák–magyar hadvezetés az offenzíva beszüntetése mellett döntött. A caporettói áttörés sikere azonban közvetve hozzájárult a háború befejezésének további elodázásához, mivel felcsillantotta Olaszország végleges legyőzésének hiú reményét.” Az egykori ellenfelek ma őszinte barátsággal, példás együttműködéssel gondozzák a Monte San Michele csúcsán éppúgy, mint az egykori frontvonal számos más pontján is a magyar katonák – köztük pl. a nagyváradi 4. számú honvéd gyalogezred – egykori szenvedéseinek és hősiességének emlékműveit.

Asiago. lövészárkai turisztikai látványosságokká szelídültek, az elsimult sírhalmokon virág nő, a sírköveket lassan elmorzsolja az idő, a kőtáblákat moha fedi, a feliratok szinte olvashatatlanná válnak. De most még láthatók, és szólni tudnak bajtársiasságról, szülői fájdalomról, az utókor feledékenységéről és a ma élők felelősségéről. Ha majd az idő és a hálátlan nemtörődömség miatt a sírkövek végveszélybe kerülnek, kiabálni fognak: Emlékezzetek! Már közeleg ez a nap. Keressük fel ezeket a köveket, halljuk meg szavukat, és ébredjünk rá felelősségünkre. Bedécs Gyula.

Javorca, Szentlélek kápolna. E név sokaknak semmi vagy vajmi keveset mond. Javorca egy eldugott kicsiny templom, melyet a 16. osztrák-magyar hadsereg katonái emeltek 1916-ban az I. világháborúban elesett bajtársaik emlékére.Kobaridtól kb. 15 km-re az Isonzó és a Tolminka nevű folyó találkozásánál fekszik Tolmin városa. Ez a 3800 lélekszámú város történelmi emlékein kívül csodálatos kirándulóhelyeivel, jó hangulatú kávéházaival is csalogatja a feltöltődni vágyókat. Innen érhető el többek között a Tolmini szurdok – mely véleményem szerint joggal pályázhatna a világörökség címére –, és egy jókora kitérővel innen lehet megközelíteni a Javorcai Szentlélek templomot. Az útikönyvekben érdekes módon erről a helyről nem esik szó, ám ha mégis, akkor elintézik annyival, hogy „a templomhoz az erdőn keresztül folyamatosan romló minőségű út vezet, melynek utolsó közel 1 km-es szakasza már olyan meredek, hogy autóval már nem is járható. Nos, erről annyit, hogy a kb. 4 órásnak mondott út még nekem – elvileg jó kondiban lévő edzett biciklisnek – is kemény erőpróba volt, tekintve, hogy a 4 óra helyett kb. 7 óra volt a csak felfelé vezető út, ami nem mellesleg olyan keskeny, hogy a biciklimmel is alig férek el rajta, nemhogy egy autóval. Az utat egész végig szakadék kíséri végig. Az autósok nemcsak a miatt nem hajtanak be, mert enyhén kényelmetlen lenne ott vezetniük a köves-szakadékos aprócska hegyi úton, hanem azért sem, mert természetvédelmi terület – habár a behajtást engedélyezik. Itt meglepő módon ezt mindenki írott szabály nélkül is betartja.Az utolsó szakaszt csak gyalog lehet megtenni, mert az egy meredek lépcsőkkel tűzdelt dombba vájt utacska. A legutolsó lépcsőfokról lehet megpillantani az igazán impozáns látványt nyújtó templomot. Az alul kőből, felül fából épült Szentlélek templomot 1916-ban emelték. A gyűjtést februárban kezdték, március elején már letették az alapkövet, november elsején pedig már felszentelték az épületet. A bejárat felett a Monarchia címere és egy napóra látható, külső falát körbe osztrák tartományi címerek díszítik. A szecessziós stílusú templom – melyet Regmigius Geyling építésznek és Jablonski Géza mérnöknek köszönhetünk – belsejében az oltár előtti üvegvitrinben néhány tárgyi emlék látható. Az alul kőből, felül fából épült Szentlélek templomot 1916-ban emelték. A gyűjtést februárban kezdték, március elején már letették az alapkövet, november elsején pedig már felszentelték az épületet. A bejárat felett a Monarchia címere és egy napóra látható, külső falát körbe osztrák tartományi címerek díszítik. A szecessziós stílusú templom – melyet Regmigius Geyling építésznek és Jablonski Géza mérnöknek köszönhetünk – belsejében az oltár előtti üvegvitrinben néhány tárgyi emlék látható. Pálinkás Viktória. Elte Online

A Szent Sír: Azon a helyen, ahol keresztre feszítették, volt egy kert, s a kertben egy új sírbolt, ahová még nem temettek senkit. Mivel a sír közel volt, a zsidók készületi napja miatt ide temették Jézust. János evangélium 19/40-41

Rakaca község a Szendrői-hegységen keresztül kanyargó Rakaca-patak völgyében, Borsod- Abaúj Zemplén- megye területén található. Rakaca a falut átszelő, egy 1249-ből származó határjárásban is említett patakról kapta szláv nevét. A 20. század első felében szépen fejlődő település volt: görög katolikus elemi népiskolával, körorvossal, postával. A XV. Században vár állt a falu felett a domb tetején, a lebontott vár helyén épült fel a görög katolikus templom, majd ennek helyébe az új kőtemplom. Rakaca görög katolikus búcsújáró hely. Ma Rakacán elszigetelődve a külvilágtól, munkalehetőségektől, nagyszámú cigány lakosság él, várva a külső segítséget élete jobbra fordulásához.

Maurice Béjart Maurice-Jean Berger néven született 1927-ben, Marseille-ben. Tehetsége annyira szembeötlő volt, hogy 14 évesen már Párizsban, az Opéra National színpadán táncolt. 1953-ban megalapította első saját együttesét. 1987-ben költözött a svájci Lausanne-ba, ahol létrehozta legsikeresebb társulatát, a Béjart Ballet Lausanne-t.

Béjart: Juan és Theresa: Béjart 1970-ben a belga fővárosban iskolát is alapított, s a Mudra sok neves művészt adott a balett világának. Tanárként is legalább olyan sikeres volt, mint táncosként és koreográfusként. A Mudra 1988-ig működött, az itt végzettek között pedig sokan - többek között Maguy Marin és Anne Teresa De Keersmaeker - gyarapították a kortárs balettművészet értékeit. 1987-ben Svájcba, Lausanne-ba költözött, ahol létrehozta mindmáig utolsó, de egyben legsikeresebb társulatát, a Béjart Ballet Lausanne-t.

Szent Gellért erekélyéi a muranói Santa Maria e Donato bazilikában.

Magyar diákcímerek a padovai egyetem átriumában és termeiben

Liszt Ferenc emlékei Rómában és környékén

Kapisztrán Szent János emlékei Capestranóban.