Hölgyeim és Uraim!

 

Megtiszteltetés és öröm számomra, hogy e patinás falak között, e gyönyörű kiállítás megnyitójának alkalmából Önökhöz szólhatok. Engedjék meg, hogy mielőtt ezt megteszem emlékezhessem itt az olasz fővárosban, Rómában Olaszország hős, nagy és szerény fiára, megboldogult Giorgio Perlasca-ra.

Az olasz nép büszke lehet e nagy fiára.

Aki ismeri a magyarországi zsidóság történetét a hitlerista megszállás idején, 1944. március 19-étől kezdődően, 1945. februárjáig, amíg a front átviharzott magyar föld felett, mindenki tudja, hogy az Istenben megboldogult Giorgio Perlasca milyen bátran és milyen leleményesen védte az ún. nyilas rémuralom vérgőzös napjaiban a halálra szánt zsidókat Budapesten 1944. őszén és kora telén.

Perlasca igaz emberségét és emberi nagyságát mi sem bizonyítja jobban, minthogy évtizedekig - bátran életveszélyesnek nevezhető, emberéletet mentő magatartását titokban tartotta.

Magyarország zsidósága hálával emlékezik Rá és áldja az igaz ember emlékezetét.
A zsidó tanítás szerint - minden nemzet fiának, aki igaz embernek bizonyul, része van az örök üdvösségben.

Hálás vagyok a Gondviselésnek, hogy az olasz haza e nagy fiának emlékére, reá áldást mondhatok az olasz fővárosban.

Perlasca hitünk szerint részese a lélek örök üdvösségének.

Ezek után engedjék meg , hogy Ternyák Csaba érsek úr kitűnő szavaival éljek és Őeminenciáját idézve én is elmondhassam:

A mai Jeruzsálem és e most bemutatandó képsorozat között fájdalmasan nagy a kontraszt.

Amit e képeken látunk az sajnos nem napjaink valósága, hanem fájdalom, annak égi mása.

Ha most a Szentföldre s Jeruzsálemre gondolunk, akkor a zsoltárverssel kell imádkoznunk. Kérjétek az Örökkévalótól Jeruzsálem békéjét. Úgy gondolom amellett, hogy e buzgó fohász kér ajkunkon, minden érdekeltnek tennie is kell Jeruzsálem és a Szentföld békéjéért.

Ez a képsorozat, amit Benda Iván ragyogó műveként láthatunk, inspiráció arra, hogy imádsággal és tettekkel legyünk azon, a mi szerény erőink szerint és mindazok, akik ebben érdekeltek, hogy a Mester szép képei, amelyeket ő a valóság egy ihletett pillanatában vett fel, ne csak pillanatokéi, hanem az életnek valósága legyenek.

A fényképezőgép lencséjét objektívnak hívják. Úgy vélem, Benda Iván objektív valóságokat vett fel, de legmélyebb szubjektivitással egybecsengő valóságot. Olyan valóságot, mely nagyon is szíve és szívünk szerint való. Például azt, amikor arab nők békességben járnak az óváros falai között, vagy egy arab családfő és fia a frissen nyírott bárányt a tengerben fürdeti. Nem végeztem erre vonatkozó összehasonlító vallástörténeti kutatásokat, de nekem erről a frissen nyírott bárány fürdetéseiről egy régi, ma már elfeledett, de a bibliai időkben gyakorlott ünnep, a bárányok nyírásának ünnepe jut eszembe. Így nekem ez a kedves kép, vallástörténetileg biblikusan csengő üzenet a múltból.

Az a felvétel, amely a Sziklamecsetet sokfelé elnyúló fák ágai közepette ábrázolja, számomra az iszlámnak sokfelé és sokféle elágazását jelzik. A Sziklamecset azonban a zsidó emlékek közül számomra nagyon különleges jelentőséget hordoz. Ugyanis a zsidó hagyomány szerint, a Sziklamecset kupolája ott helyezkedik el, ahol egykoron egy nagyon fontos része állott a Jeruzsálemi Szentély padozatának, az ún. even setíja, vagyis az az oltárkő, ahová Jom Kippurkor, vagyis az Engesztelés napján elhelyezte áldozatát a főpap.

Mindmáig legmagasztosabb ünnepünkön elmondjuk, az ókori főpap Engesztelésnapi imádságának azt a könyörgését, amelyet egykor Sáron földrengés sújtotta területéért mondott a Jeruzsálemi Szentély főpapja.

Ekképpen imádkozott: Add Isten, hogy házaik ne váljanak sírkamrájukká!

Ez a könyörgés, fájdalom nagyon időszerű a mai Izraelre és a mai Jeruzsálemre is.

Iván képei bemutatják a békességes arab lakosságot, s ezzel együtt az áhítatban elmerülő bencés apácát, akiről az az impressziónk, hogy áhítatában szívébe foglalja az egész világot.

Láthatjuk a Szentsír Bazilika kapujában álló keresztényeket, s bemutatja a Születés Bazilikát Betlehemben.

Mindkettőben jártunk feleségemmel együtt, csakúgy, mint Jeruzsálemben, egy kicsit az elmúlt korokra emlékeztető Mea Searimban, a Szent város legkonzervatívabb zsidó negyedében.

Egy kicsit chagalli képek, hangulatok elevenednek meg a szemünk láttára.

Chagalli figura lépked sajátos ritmikus módon az utcán, másutt az egyik képen öreg szakállas bácsi ül egy óra alatt, s egy fiatalabb távolodó alakot pillanthatunk meg, csak ez a felírás hiányzik: "Lássátok így múlik el minden óra."

Számomra a tanulság az, hogy a carpe diem-et a maga legnemesebb formájában és lehetőségei szerint használjuk fel, az élet nem arra szolgál, hogy öljük, hanem, hogy legalábbis segítsük egymást.

Mi nagyon köszönjük, hogy mindezt a lelkéből lelkedzett képet Iván nekünk bemutatja.

Ahogy beszélgettünk, az Ő lelki békéjéhez hozzátartozik az emberek békéje, s talán kiváltképpen a monoteizmus bölcsőjének, a Szentföldnek a békéje.

Itt vagyunk a városban, ab Urbe Condita, melynek alapításától számít az egész latin időszámítás, s a képek elvisznek bennünket Izrael 3000 év óta fennálló fővárosába, Jeruzsálembe.

A Szent városnak nagyon sok elnevezése van a Szentírásban és a későbbi zsidó irodalomban is.

Közöttük van egy olyan elnevezés, amely pontosan úgy hangzik, mint Rómáé: Urbs, héberül Ha-ir A város. Ahogy jellegzetesen Róma, úgy Jeruzsálem is Urbs,… Ha-ir A város!

Szívből kívánjuk, hogy ösztönözzenek e képek nagyon sok embert arra, hogyha másképpen nem tud, akkor érzelemben, gondolatban és imádságban könyörögjön Jeruzsálem békéjéért, hogy újra énekelhessünk valamennyien vidáman: Jerusalaim sel zahav, ó Te szépségben tündöklő aranyló Jeruzsálem, s vallhassuk meg a Prófétával, örvendezzetek Mindnyájan Jeruzsálemben.

Érzelmeinknek és tetteinknek közös gyökere legyen a prófétai tanítás: Nép nép ellen nem emel többé kardot és többé nem tanítják a háborúskodást!

Schweitzer József