GALÉRIA
|
ORSZÁGOK, KULTÚRÁK, TÖRTÉNELEM / Izrael, Szentföld, Palesztina / Jeruzsálem / Az élő Jeruzsálem
Az élő Jeruzsálem
<<
|
|
>>
|
A legrégibb telepítés a város területét képező legmagasabb ponton; a Sion hegyén történt, mely szabálytalan ötszög alaku várost állítólag az Egyiptomból elüzött hikszószok (l. o.) birták, kik azt Jebusz-nak nevezték, maguk pedig róla Jebuzeus nevet nyertek. Ezt a várost foglalta el kemény küzdelmek árán Dávid (l. o.), megnagyította és fallal vette körül. De egyuttal egy másik város is keletkezett egy szomszéd dombon, melyet Akrának v. Dávid városának neveztek, hlott a régi Sion megtartotta nevét s ezenkivül Felsőváros is volt. A két várost a Tyropoion (sajtcsinálók völgye) választotta el egymástól. Az uj városnak, tulajdonkép két uj városnak bölcs Salamon adott közös falat (régészeti néven első fal), mely magába foglalta a szomszéd Mária-hegyet is a rajta épített világhirü templommal. (A templom alapfalának képét l. az Építészet IV. képmellékletén.) A második falat Hiszkiasz (728-699) építette és mikor az eseményeknek áldozatul esett, Nehemiás (l. o.) ujból helyreállíttatta. Ez a hatalmas falöv 12 kapujával körülvette az egész várost. De a katonai kivánalmaknak ez sem felelt meg, azért Herodes Agrippa (kinek palotája Sion hegyén volt) elkészíttette a harmadik falat is, mely az eddigiek felhasználásával körül vette az északon fekvő külvárost (Bzetha) is és igy a szabálytalan ötszögből négyszög lett kerek 90 toronynyal (2 nagy és 88 kisebb). Ebben a három felövben rejlenek a kereszténység (és részben a mohammedán vallás) legszentebb helyei.
A modern J. és szent helyei. A régi J. falaira épült város szintén fallal van körülvéve, melyet Szolimán szultán építtetett 34 négyszögletü toronynyal és hét kapuval, melyek közül azonban csak öt van használatban (minden világtájon egy-egy, délen kettő: északon a damaszkuszi kapu, keleten az Istvánkapu, délen a szemétkapu és Sionkapu, nyugaton a jaffai kapu). A kapukat összekötő utak és fedett sikátorok által J. 4 fertályra (Haret) oszlik, melyek az uralkodó vallásokról vették nevöket. Keleten van a mohammedán, északnyugaton a keresztényeké, délnyugaton az örményeké, végül a Sion és Mória-hegyek közt a zsidóké. Valamennyiben keskenyek, hepehupásak az utcák, sötét piszkos házakkal, miket hol pince-gádorok, hol romjaikban heverő és össze-vissza toldozott paloták szakíttanak meg. Fedelük lapos v. kupolás, ablakaik rácsosak, ami tömlöcszerü kinézést kölcsönöz nekik. Nevezetesebb középület alig van bennök; említendők mégis a török fertályban a kaszárnya és a pasa székháza; a keresztényben a püspökök, patriárkák lakásai és nagyszámu kolostor; az örményben a Josephus Flavius által említett régi Phasael-torony felhsználásával épített fellegvár, a Jakab-kolostor (J. legnagyobb kolostora, könyvnyomdával és papnevelő intézettel); a zsidó fertályban több zsinagóga. De a város legfőbb kincsei a szent helyek, melyek közül a legfontosabbak és legnagyobb érdeküek a keresztény fertályban vannak, a Via dolorosán (kinszenvedés utja). Ez egy kilométernyi hosszuságu ut, mely az Istvánkaputól egészen a Szent sir templomáig vezet. A templom fedele lapos, de hátulsó részén kupola van, baloldalt pedig harangtorony. Sokan és sokféle időben építették ezt a templom- és kápolna-tömkeleget és sokaknak birtokát képezi. A templomot nagyszámu szentély veszi körül (kápolnák azokon a helyeken, ahol Krisztus halála után anyjának és Magdolnának megjelent stb.), részben az ó-testamentomra vonatkozó (p. Ábrahám áldozatának helye). A templomkerület története Nagy Konstantinnal kezdődik, aki itt 336-ban bazilikát építtetett és 1810-ig tart, amikor a keresztesek által gyarapított és a törökök által ismételten megrongált épület leginkább a görögök és örmények költségén helyreállíttatván, azóta minden felekezet jogot formál hozzá és környéke véres testvérharcoknak volt szemtanuja a keresztények közt. S amily szentek ezek a helyek a keresztényeknek, épp oly szent (közvetlenül a mekkai Kaába után következő) hely az a térség (Hâram es Seriff), melyen hajdan Salamon temploma állott és melyen most két mecset van: az Omáré a VII. sz.-ból származó kupolával és az El Aksa (valamikor Justinianus bazilikája a Bold. szüz tiszteletére) a mohammedánoknak.
Lakosok vallás, nyelv és foglalkozás szerint. J. 1872 óta székhelye egy mutasserifnak, aki a J.-i pasaliknak (292 helység, 24-30 000 házzal és több mint 110 000 lakossal) parancsol. Magának J.-nek 1886. 33 850 lakosa volt, köztük 8250 keresztény, 20 000 zsidó és 5600 mohammedán, akik lassan, de biztosan fogynak. Legtekintélyesebb a keresztény hitközségek közt a görög (4600 lélek, egy patriárka és 17 kolostor); utána a katolikus következik (2100 lélek, a Megváltóról nevezett kolostor és zarándokszálló); majd az örmény (450 lélek, egy patriárka); csekély számmal vannak a koptok, jakobiták és abissziniak. A protestánsok a 40-es évek óta alakultak hitközséggé, van négy templomuk (köztük egy a Sionhegyen, épült 1842-48) és 1886. közös püspökségük volt az angolokkal, ugy hogy felváltva adták a püspököket, 1886-ben Poroszország ezt a szerződést felmondotta. A nyelvi viszonyokra nézve megjelegyezzük: a főnyelv az arab; azonkivül hallunk beszélni görögül, olaszul és franciául, továbbá angolul, németül, oroszul és törökül. A lakosság szereti a kényelmes életmódot és jóformán J. fényes multjából él. Iparról alig lehet szó, bár sokan készítenek apróságokat, amiket aztán a zarándokoknak elárusítanak (kagylók, amuletek, olvasók, keresztek, ereklyék stb.). A kereskedelem még az iparnál is jelentéktelenebb, bár az örmények közt akadnak egyes módos kereskedők.
Történet. J.-et Dávid foglalván el a jebuzeusoknak nevezett hikszószoktól, Dávid városa maradt az sokáig; mindaddig, mig bölcs Salamon alatt soha sem sejtett virágzásra jutott. Ez a virágzás azonban rövid ideig tartott, már Salamon fia alatt kezdődnek a csapások: egyiptomi Sziszak (270 kör.), majd Joas Iszrael királya (839-823) felprédálják, Nabukodonozor pedig elhurcolja lakosainak javát (l. Babiloni fogság). 536 óta kezdi ezeket a csapásokat kiheverni Szerubábel, Ezsdrás és Nehemiás alatt, de a szir uralom ismét idegen elemeknek szolgáltatta ki J.-et, ugy hogy makkabei Judásnak a megszentségtelenített templomot ujból fel kellett szerelnie; ám a legnagyobb virágzásra mégis Nagy Herodes alatt (l. o.) jutott a város; ő ujíttatta meg a templomot párját ritkító pompával, fényes palotát emelt Sion hegyén, melyben később a római helytartók laktak. Egyéb építkezései: a szinház, a Xystos (oszlopcsarnokkal körülvett köztér) és tanácsház; a külvárosban számos nyaraló és kert. J. ekkor volt fényének tetőpontján, lakosainak száma 250 000.re rugott. Herodessel letünt J. csillaga, mely Kr. u. 70. végleg elvesztette minden politikai jelentőségét, midőn a rómaiak Titus alatt a lázadó zsidókat leverték és az elfoglalt várost lerombolták. A romokon Hadrianus alapított 130. katonai gyarmatot (Aelia Capitolina), melyből azonban a zsidók ki voltak zárva. A régi Jehova-templom helyén a kapitoliumi Jupiter szentélye emelkedett s igy J. mindaddig nem szerepelt, mig a kereszténység uralomra jutásával Nagy Konstantin és Justinianus nagyszabásu egyházi építkezései adják meg a városnak a hitélet zománcát. Ezentul J. a keletrómai császárok uralma alatt állott, miglen II. Khosroes persa király el nem foglalta (614). heraklios a 628-iki békében visszakapta ugyan J.-et, de már 637. Omár khalifa kezébe esett és azóta folyton a moszlimoké maradt, mig a keresztények üldözése által fölidézett keresztes háboruk be nem következtek. Ezeknek folyamán bouilloni Gottfried (l. Bouillon) 1099 jul. 15. elfoglalta és egy külön keresztény J.-i királyság alakult. Ennek trónján egymás után a következő fejedelmek ültek: Bouillon Gotfried, I. Balduin (1100 óta), II. Balduin (1118 óta), anjoui Fulko (1131 óta), III. Balduin (1143 óta) ésI. Amalrich (1162 óta), kivel a hanatlás kora kezdődik. A következő uralkodók (IV. és V. Baludin és lusignani Guido), bár görcsösen ragaszkodtak a városhoz, a hódító szaracénokat (l. o.) mégsem tudták feltartóztatni: J. 1187 okt. 3. Szaladin szultán kezébe esett. Ekkor lusignani Guido 1193. a J.-i koronát cserébe adta Ciprus szigetéért champagnei Henriknek, de sem ő, em utódai (II. Amalrich és briennei János), sem II. Frigyes nem tudták J.-ben a keresztény uralmat állandóan helyreállítani; a város kézről kézre ment a hódító hitetleneknél: 1244-ben a mohammedánok, 1382. cserkesz mamelukok, 1517. I. Szelim fegyverei előtt hajolt meg, kinek fia és utódja óta csekély félbeszakítással (1833-40), amikor Egyiptomhoz tartozott, állandóan a portának hódolt és hódol.
|
|
|
